2013. március 21., csütörtök

Vers mindenkinek


„Írjál verset.” 
Ez a két szó zakatolt a fejemben a Margit és az Erzsébet-híd között az autóban, miközben egy szakmai workshopra mentem. Egy hú-de-kivagyok levelemre kaptam válaszul a barátomtól, akire tanácstalan-kétségbeesett dühömet öntöttem.

A zsigereim tiltakoztak – magyar szakos végzettséggel a „vers” számomra az elérhetetlen esztétikai szintet jelentette, aminek a közelébe sem merem gondolni magamat; aminek semmi köze nem lehet a tizenévnyi bizniszvalóságomhoz.

Mégis: a szívem és az agyam elkezdte kirakni magából a tétova szavakat, dühödt sorokat. Amiket a workshop előtti utolsó nyugodt percekben egy ajánlat hátuljára gyorsan leírtam őket.
Így született az első versem. (Mi a vers?)

Azóta négy alkalommal idéztem fel ezt a kétszavas tanácsot.
  • Négyszer rántott ki érzelmi-gondolati mókuskerekemből az alkotás.
  • Négyszer kaptam energiát és új ötleteket a helyzetem, érzéseim nem szokásos megfogalmazásától.
  • Négyszer töltődtem fel az alkotás adta elmélyülésben.
  • Négyszer adtam lehetőséget a barátaimnak, hogy a vers kapcsán valós beszélgetéseket folytassunk.

Írjál te is verset. Lazát, sutát, rövidet vagy kuszát - bármilyet. Ne az esztétikával törődj, hanem a folyamattal. Élvezd. Adj teret magadnak: az ihletnek, a lelked áramlásának és a szavakkal-ritmussal való játszadozásnak.Segít, feltölt, közelebb visz önmagadhoz. 

Versre fel!


Ui.: Nagy élvezettel tölt el, hogy a vers ismét utat tör magának a "Slam Poetry" térhódításával. Mert verset nemcsak írni, hanem hallgatni és mondani is jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése