„Írjál verset.”
Ez a két szó zakatolt a fejemben a Margit és
az Erzsébet-híd között az autóban, miközben egy szakmai workshopra mentem.
Egy hú-de-kivagyok levelemre kaptam válaszul a barátomtól, akire
tanácstalan-kétségbeesett dühömet öntöttem.
A zsigereim tiltakoztak – magyar szakos végzettséggel a „vers”
számomra az elérhetetlen esztétikai szintet jelentette, aminek a közelébe sem
merem gondolni magamat; aminek semmi köze nem lehet a tizenévnyi
bizniszvalóságomhoz.
Mégis: a szívem és az agyam elkezdte kirakni magából a tétova szavakat, dühödt sorokat. Amiket a workshop előtti utolsó nyugodt percekben egy ajánlat hátuljára gyorsan leírtam őket.
Így született az első versem. (Mi a vers?)
Azóta négy alkalommal idéztem fel ezt a kétszavas tanácsot.
- Négyszer rántott ki érzelmi-gondolati mókuskerekemből az alkotás.
- Négyszer kaptam energiát és új ötleteket a helyzetem, érzéseim nem szokásos megfogalmazásától.
- Négyszer töltődtem fel az alkotás adta elmélyülésben.
- Négyszer adtam lehetőséget a barátaimnak, hogy a vers kapcsán valós beszélgetéseket folytassunk.
Írjál te is verset. Lazát, sutát, rövidet vagy kuszát - bármilyet. Ne az esztétikával törődj, hanem a folyamattal. Élvezd. Adj teret magadnak: az ihletnek, a lelked áramlásának és a szavakkal-ritmussal való játszadozásnak.Segít, feltölt, közelebb visz önmagadhoz.
Versre fel!
Ui.: Nagy élvezettel tölt el, hogy a vers ismét utat tör magának a "Slam Poetry" térhódításával. Mert verset nemcsak írni, hanem hallgatni és mondani is jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése