"Tó vagyok"

Október első esős vasárnap délutánja. Ritkánlátott és nagyon szeretett barátommal csetelünk – talán a szürkület okozta elcsendesédés miatt életről, önismeretről, megismerhetőségről. Sokszor különböző a véleményünk, mi magunk is különbözőek vagyunk. Élvezzük egymás gondolatainak megértését vagy éppen a félreértésekből elinduló új gondolatokat. A csetelés után 1 órával kapok egy fájlt – a lentebb látható szófelhő van benne. A beszélgetés szavainak kaotikus esszenciája. Ez a beszélgetés és szófelhő (vagy talán szótó) indította el gondolataimat. És lettem tóvá én magam is.

Egy tó. Ez vagy. Képzeld el, hogy egy tó vagy. Van szélted, hosszod – ez kívülről is látszik. Van mélységed és sekélységed, saját belső világod – ezt csak az ismerheti meg, aki beléd kerül.

Kívülről hat rád a hideg, a szél, a napsütés. Reagálsz: változik a színed, a hőfokod; felszíned hol hullámokat vet, hol tükörsimán csillog. Van, hogy csábítóan friss vagy; van, hogy kiszáradsz – és van, a sokáig tartó eseménytelen melegben poshadt-állottá válik rezzenéstelen vized. Ezt látják kívülről belőled. A sokféleséget a felszínedben és a kiterjedtségedben. Reagálsz a külvilágra és a külvilág is reagál rád.

De a mélységed kívülről titok marad. A felszín alatti világodat nem lehet látni. Az ott levő életet, ami egy folyamatosan változó, folyamatosan önmaga egyensúlyát, túlélését kereső világ. Ahol minden pillanatban változik valami – és amiben mégis van egy folyamatos állandóság, amíg csak létezik. A benne levő részek egymással kapcsolódnak, megerősödnek, elhalnak, új részek alakulnak ki… - mindig történik valami, ami egyszerre van egymással kapcsolatban, és ami minden részében sohasem kontrollálható. Egy olyan világ, ami ha kétszeresére duzzad vagy tócsányira szűkül – lényegét tekintve mindig ugyanaz lesz.

Ki vagy? Milyen vagy? Kívülről látni sokszor könnyebb. Legalábbis könnyebb látni a sekélységeidet – azokat a helyeket, amiknek az alját mások is érzékelhetik. Ahova nem félnek bemenni, ahol biztonságban érzehetik magukat – tudják, hova lépnek.

És könnyű látni és használni azokat a részeinket, amiket felcímkézünk, sőt hirdetünk: „Gyere, itt meleg homokon pihenhetsz!”; „Gyere, itt izgalmak várnak rád!”, „Gyere, itt adok a halaimból neked!” És jönnek. Jönnek azok az emberek, akiket hívogatsz kikötőiddel, partjaiddal, csillogó halaiddal. Van, hogy hálás látogatóként távoznak; van, hogy hosszabb-rövidebb időre lakóddá válnak; van, hogy szemetelő csürheként távoznak romokat hagyva maguk után. Pedig mindegyiket te hívtad.

Persze vannak, akik úgy is belédgázolnak, hogy nem hívtad és nem is nézik, mi vár rájuk. Bátrak? Kíváncsiak? Vagy éppen érzéketlenek? Tudnak és szeretnek úszni ismeretlen tavakban? Vágynak rád minden következménnyel együtt? Ki tudhatja, mit tesznek veled. Ki tudja, mit teszel te velük.

Néha megpróbáljuk megismerni a tavat, ami vagyunk – beleereszkedünk saját magunkba. A tudat néha lebegve, kis pipával néz önmagába könnyed felszínességgel. Örömmel ámul a felfedezett érdekességeken és megijed a mélység árnyaitól. Máskor mindenttudó kutatóhajóval próbálja feltérképezni a legmélyebb árkokat, rávilágít ősi rétegekben úszkáló sosemlátott élőlényeidre. Jegyez, vizsgál, begyűjt és felszínre hoz – felboncol, tenyészt, megmagyaráz, kiállít. Hajt bennünket a kíváncsiság, a vágy a megértésre és a félelem az ismeretlentől. Miközben tudjuk, óh, mennyire tudjuk, hogy itt nincs végsőválasz. Nincsenek részekből összerakott, képletté formálható igazságok. Mi magunk vagyunk a tó, az örökké változó és mégis állandó. Nem úszni kell önmagunkban, hanem megélni a létünket.

Egy tó vagy, akinek a tomboló orkánban is van csendesen ringó szeglete. Aki a sima felszín alatt is vibrálóan él. Aki behív magába másokat. Aki soha senkit nem tart meg magának örökké. Akinek a részei önmagukért és egymásért küzdenek, hol segítve, hol pusztítva téged. Aki hidegből-melegből, hullámzó energiából áll. Aki állandóságában is örökké változó.


Szakmai blogjaim: http://ascon.hu/tag/mate-barbara/

Erdős Virág: Szóljatok légyszi

szóljatok légyszi

a fővárosnak meg a vidéknek
szóljatok légyszi a budiknak is meg a bidéknek zöldeknek liláknak kicsiknek nagyoknak közepeseknek
szóljatok légyszi az átlagnak is meg a legeslegeknek
szóljatok légyszi a moháknak zuzmóknak harasztoknak nagyokat álmodó szegény kis átbaszott parasztoknak
szóljatok légyszi a csúnyáknak is meg a szépeknek kirúgott mankóknak lesajnált kerekesszékeknek dunának tiszának zagyvarékasnál a zagyvának
szóljatok légyszi az uzsira csomagolt hagymának szilinek szabinak reninek roninak rolinak
szóljatok légyszi a kőbányán kigyulladt trolinak buta kis tyúkoknak régmúlton kérődző marháknak tegnapról félretett maradék akciós farhátnak
szóljatok légyszi a bennetek lakozó szörnyeknek elfojtott vágyaknak eladogatott könyveknek kizökkent időnek szédítő tempóban illanó mának
szóljatok légyszi a feltöltő-kártyás villanyórának kigazolt árkoknak szomorú leltári kaszáknak
szóljatok légyszi a birkáknak is meg a faszáknak lötyögő küllőnek rendetlen fityegő prizmának
szóljatok légyszi a helyszínen eljáró gizdának cicázó tollaknak száz éve kuncogó krajcárnak
szóljatok légyszi a tájegység igazi arcának jövőnek menőnek boldogtalannak és boldognak
szóljatok légyszi a kirendelt eseti gondnoknak kettétört ropinak négyfelé kockázott sportszeletnek
szóljatok légyszi a szertárban rohadó sportszereknek
szóljatok légyszi a kezdettől büntiben levőknek félretolt asztalnál műanyagtányérból evőknek naponta százszor a közkútra kijáró korsónak
szóljatok légyszi az orrotok alá tolt borsónak adynak mikszáthnak móricznak is meg a rokonoknak
szóljatok légyszi az összekuporgatott kuponoknak szépelgő szenteknek örökké ájtatos hiúknak
szóljatok légyszi a máséból tékozló fiúknak lekapcsolt lakóknak kiket már hiába fikáznak
szóljatok légyszi az elműnek is meg a tigáznak bedöglött hűtőknek lomtárként működő fagyasztóknak
szóljatok légyszi a kevéssé tudatos fogyasztóknak ésszerű érveknek álcázott morális buktatóknak
szóljatok légyszi a kurváknak is meg a futtatóknak lecsekkolt kukának sín mellől felszedett dekknek
szóljatok légyszi a ravaszul rászedetteknek szorgos kis rímekkel magukat szedáló költőknek
szóljatok légyszi a mobiloknak meg a töltőknek hívásra váróknak dühükben dühödten fröcsögőknek
szóljatok légyszi a saját kis bajukkal pöcsölőknek apámnak anyádnak bánom is én hogy még kinek csak menjetek gyorsan és

szóljatok légyszi hogy
zumek